Lassacskán, így életem körülbelül (remélhetőleg minimum) kétharmadánál járva, kirajzolódtak a szakmai életem körvonalai: a szervezetfejlesztés és vezetői képzések mellett egyre nagyobb fókuszt szentelek annak, amit úgy hívok, hogy rendszerben való szemlélet. Számomra ezt azt jelenti, hogy minden vezetőt, aki velem szemben ül, horizontálisan és vertikálisan is egy rendszer részének tekintek: vagyis, hogy a vezetői tevékenységét meghatározza a lelki öröksége, formálják a jelenhez fűződő érzetei és gondolatai, az általa elképzelt jövő, valamint szakmai életében alapvető jelentőségűek különböző viszonyulásai és hiedelmei önmagához, másokhoz és a világhoz.
Az egyszeri szervezetfejlesztő, aki én voltam, szakmája elején minden elméletnek utánanézett, szorgosan jegyzetelt szakmai előadásokon, figyelt és tanult, hogy ezekbe kapaszkodva viszonylagos biztonsággal evickéljen a szervezetek útvesztőiben.
Aztán lassacskán rájöttem, hogy a vezető nem egy vagy két dominánsabb Belbin-csoportszerep, nem a különböző motivációs elméletek kirakós darabkája vagy egy meghatározott vezetői stílus oszlopos képviselője, még csak nem is elsősorban az általa képviselt szervezet kiemelt tisztségviselője.
Hanem mindenekelőtt egy ember: a gyerekkorából hozott örökségével, a fejében morajló biztató és büntető gondolatokkal, tiltásokkal és indítékokkal, a jelen örömeivel és félelmeivel, meg még mennyi minden mással, amit még felsorolni is lehetetlen lenne…
Gyakran csalódottan átéltem azt is, hogy hiába ismételgetek evidenciákat az asszertivitásról, motivációról, emberi szükségletekről, hiába él át az adott vezető folyamatosan kudarcokat, nem tud változtatni azokon a berögződött modelleken amelyek átszövik a mindennapjait. Inkább torzítja észlelését a körülötte lévő világról és emberekről, mintsem kicsit leálljon, figyeljen és észrevegye azokat a csapdákat, amelyekbe rendszeresen belelép. A saját életcsapdáit…
Hogy mi jellemző az életcsapdáinkra?
"Mindig" ugyanaz történik velünk.
Hasonló helyzetek és emberek váltanak ki belőlünk bizonyos reakciókat.
Ezek a bizonyos reakciók is nagyon tipikusak és egymáshoz hasonlóak, gyakran nagyon erőteljesek.
Testi tüneteket is észlelünk magunkon. (ezek lehetnek akár pánikszerű tünetek is)
Vannak helyzetek és emberek, amiket és akiket tudattalanul elkerülünk.
Életcsapdáinkat a szilárd hiedelem-rendszerünk táplálja. Ezek annyira erős meggyőződések, szabályok és feltételezések, amelyektől nem tudunk és nem is akarunk megszabadulni, mert biztonságot adnak.
Elsősorban olyan helyzetekbe kerülünk vagy olyanokat választunk, amelyek ezek a meggyőződéseinket alátámasztják. Ha nem támasztják alá, akkor figyelmen kívül hagyjuk őket.
Életcsapdáink maladaptívak, vagyis egy elégtelen, rossz alkalmazkodás termékei! Régi, gyerekkori berögződésünk és megküzdéseink maradványai. Akkor és ott segítették a „túlélést”, most akadályoznak minket. Hogy miben?
Abban, hogy az egészséges felnőtt életét éljük és közben ne veszítsük el magunkban a boldog gyereket.
Hogy ez részletesebben mit jelent egy vezető szempontjából, arról a következő részben…