„Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint.”
/Szabó Lőrinc/
Kicsit paradox ez az írás abból a szempontból, hogy az a kedves Olvasó, aki erre a bejegyzésre rákattintott, nem valószínű, hogy ebben az életcsapdában van, maximum szenved egy olyan vezetőtől, aki igen. Tehát, aki olvassa, az valószínűleg nem érintett. Aki érintett, az nem olvassa. De ezen a dilemmán átlendülve, nézzük is, ki az a vezető, aki nem olvassa…
Félix* egy állami cég felsővezetője, 400 munkatárs tartozott hozzá. Nem magától jött, a komplett vezetői csapatnak rendelték meg az egyéni kompetenciafejlesztést. Ezt fontos kihangsúlyoznom, mert ezek a típusú vezetők saját motivációból szinte soha nem jönnek képzésre, tanácsadásra vagy terápiára. Nagyon ritkán kérnek segítséget, és azt is kizárólag olyankor, amikor súlyos krízisbe kerülnek, vagy olyan tünetek jelennek meg náluk, mint a depresszió, illetve nagyfokú szorongás, amelyek már alapjaiban akadályozzák az életvitelüket. Nem ők szenvednek saját maguktól, hanem a környezetük szenved tőlük.
Félix nagydarab férfi volt, és úgy közlekedett, mint azok a gyúrós fickók az edzőteremből, akik a nagy izmaik miatt gorillaként vonulnak egyik helyről a másikra. Dőlt belőle a panasz: mindenki hülye volt, aki körbevette. Ő pedig okos emberként, ezt mindenkiről azonnal levette… Aki őt nem kedvelte, csakis azért, mert irigyelte szakmai tudását és rátermettségét. Ő nem volt felelős semmiért, és nem tehetett semmiről. Az önreflexió tükrét saját maga előtt vastag fekete vászonnal letakarta. Nyugtalan lénye, örökké mozgó lába, fiatal kora ellenére riasztó testi tünetei, alvászavarai árulkodtak a belső nyugtalanságáról és szorongásáról.
Egyébként szeretett hozzám jönni, mert a kedvenc témájáról volt szó: saját magáról. Megkedveltem és meg is sajnáltam: milyen nehéz lehet minden pillanatban résen lenni, hogy magától és másoktól megvédje saját felnagyított énképét. Szegény, szegény magányos és rettegő gyerek!
Fülöp egy nagyon jól menő középvállalkozás tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Nagy intenzitással él és beszél. Szimpatikus, szuper intelligens férfi, folyamatosan jár az agya, keresi a kihívásokat. Az üzletben sikeres, emberi kapcsolataiban kevésbé. Volt olyan szakasz a cég életében, amikor 70%-os volt a fluktuáció. Ha nem tetszik neki valami, ordít, káromkodik és megaláz. Alapvetően nincs jó véleménnyel az emberekről. („Lusták és a lógni akarnak. Nem gondolkodnak, nem érdekli őket semmi. Ha nem állok mögöttük, akkor képtelenek normálisan dolgozni.”) Elhízott, kapkodva és folyamatosan eszik, nem bír ellenállni az impulzusainak.
Az életcsapdák természetesen mindenkinél más intenzitásúak, és eltérő mértékben befolyásolják a mindennapjainkat: valakit éppen hogy csak megérinti a szele, másokat teljesen eluralnak. Én a szemléletesség miatt inkább a szélsőségeket ábrázolom az írásaimban.
Ahogy a Könyörtelen Mércés vezetőnél, a Feljogosítottság életcsapdás vezető alapélménye is a szorongás:
ha nem én ütök először, mások ütnek.
ha nem én győzök, legyőznek.
nem szabad bizonytalanságot mutatnom.
nem szabad éreznem és együttéreznem.
ha megmutatom a gyengeségem, a többiek felülkerekednek rajtam.
ha nem én kontrollálok, engem fognak.
gyerekkoromban sokat bántottak, megaláztak és szenvedtem. Ilyet soha többé nem akarok érezni.
A Feljogosítottság életcsapdás embernél általában nem alakul ki a frusztrációs tolerancia: vagyis az a képesség, hogy az indulatait, pillanatnyi lelkiállapotait ne okádja rá a környezetére. Hasonlóan ehhez, azt sem tanulta meg, hogy a vágyait késleltetni tudja. Ez abból is adódhat, hogy gyerekként megszokta, hogy egy jól irányzott hisztivel befolyásolhatja és megfélemlítheti a környezetét, így mindig megkapta, amit akart. Nem volt olyan felnőtt a közelében, aki megálljt parancsolt volna neki, és felvállalta volna a fegyelmezéssel és irányítással járó felelősséget. Vagyis sérült az a szükséglete, hogy figyelembe vegyen bizonyos korlátokat, és megtanulja az önkontrollt.
Vagy éppen ellenkezőleg: el volt nyomva, és az autoritás ellen védekezésül vette fel ezt az önfelnagyító viselkedést: elkezdte a szisztematikus lelki body-buildinget.
Nem tanulta meg az emberi viszonyaiban a kölcsönösséget: azt gondolja, neki mindent szabad, eközben nem veszi figyelembe mások jogait. Lehet, hogy azért, mert gyerekkorában megúszott mindenfajta számonkérést, ő volt „a család kicsi kincse”.
De lehet, hogy éppen ellenkezőleg azért, mert az ő akaratát soha nem vették figyelembe, és eljött az idő, hogy az asztalra csapjon: most ő jön…
…és tényleg, sokszor találkozunk velük sikeres vezetőként szervezetek élén. A munkatársak általában félnek tőlük. Ha van lehetőségük, akkor otthagyják őket, ha nincs, akkor csendben belebetegednek. Folyton azt nézik, milyen hangulatban jött be ma a „főnök”, ehhez próbálnak idomulni. Attól függően hoznak elő neki témákat vagy hallgatnak el előtte kellemetlen dolgokat, ahogyan értékelik az aznapi kedélyállapotát.
Ez a hangulat aztán rátelepszik a többi munkavállalóra is. Mindenki máshogy védekezik: vannak olyan közösségek, akik összekapaszkodnak és egymást támogatják (erre sajnos kevés példát láttam), jellemzőbb az egész munkahelyet eluraló általános rossz közérzet és emelkedő betegség-mutatók.
Van olyan munkatárs, aki azonosul vezetőjével, és mikrokörnyezetében ugyanezeket a jegyeket kezdi felmutatni: felgyülemlett feszültségét másokon éli ki.
Mivel a munkatársak félnek a megtorlástól, ezért a hibákat gyakran eltussolják: ezért azok csak jóval később derülnek ki, amikor már nehéz őket korrigálni. Így csökkenhet az egész cég hatékonysága is.
Olyan dolgokról, mint motiválás, delegálás, fejlesztés, munkatársak elismerése, ebben az esetben érthető módon szót sem érdemes ejteni…Kontrollál és elszámoltat, ez az ő terepe. Ha jókedve van, akkor dicsérni is tud, de ezt elég kevesen tudják ellazultan és örömmel fogadni. Nála mindig résen kell lenni.
Mivel önreflexiója nincs, ezért visszajelzést adni számára felesleges. Az esetlegesen erre adott arrogáns reakciók vissza is tartják ettől a munkatársait.
Amennyiben egy cég tulajdonosa, egyes számú ügyvezető igazgatója rendelkezik Feljogosítottság életcsapdával, kevés remény van a változásra. Ha viszont felsővezetőként valaki felismeri, hogy vezető beosztottja milyen rombolást képes a szervezetben okozni, akkor megfelelő döntésekkel visszafordíthatja ezt a folyamatot.
Félix-szel való találkozásom után pár hónappal tudtam meg, hogy végül elküldték a cégtől… Szerintem sok munkatársa sóhajtott fel.
A Feljogosítottság életcsapdás vezető egyébként mesterien választja ki az olyan munkatársakat, akik egy olyan életcsapdában vannak, amelynek „Túlzott másokra irányultság” a neve. Erről a következő írásomban lesz szó.
* A sorozatomban szereplő vezetők neveit megváltoztattam. Történetüket több, általam ismert vezető profiljából gyúrtam össze. Ha valaki magára ismer, az csak a véletlen műve…