Vagy úgyis kérdezhetném, hogy előre menekülsz vagy hátrafelé futsz? Túlélsz vagy jövőbeli stratégiát tervezel? Kárt mentesz vagy növekedsz? Érzed-e a nyomást, hogyan is kellene most gondolkodnod és cselekedned?
És egyáltalán min múlik, hogyan viselkedünk stressz helyzetekben?
Vannak olyan jellemzők, amelyek általánosságban tapasztalhatóak akkor, ha krízisbe kerülünk: ilyenek lehetnek többek között a tudati beszűkülés, befolyásolhatóság, szorongásos és depresszív tünetek. Ezenkívül nagyjából mindannyiunknál megfigyelhetőek azok a folyamatok is, melyeket a krízis fázisaiként tart számon a szakirodalom: az első a sokk fázisa, utána történik a krízis feldolgozása (ennek nagyon sokféle lefolyása van, és nem is lineáris), majd visszatér az eredeti állapot, amely azért valamiként más lesz, mint amilyen a krízis előtt volt.
Ezek a meghatározások újabb kérdéseket vetnek fel:
Egyáltalán ki mit érzékel krízisnek? (a hivatalos definíció szerint a krízis olyan válság, amellyel muszáj szembe néznünk: sem megoldani sem kitérni nem tudunk előle. Az eddig bevált problémamegoldó eszközeink pedig nem működnek.)
Milyen mélyek és hosszútávúak az egyes embereknél azok a tünetek, amelyeket felsoroltam?
Milyen rövidek vagy hosszúak a fent említett szakaszok?
A krízis utáni állapot jobb lesz vagy rosszabb, mint volt?
Az biztos, hogy ilyen időszakokban felborul a lelki egyensúlyunk, vagyis az a mérleg, amelynek az egyik serpenyőjében a nehézségek, kihívások, veszteségek állnak, a másikban pedig a lelkierőnk, a megküzdési stratégiáink, támogató csoportjaink, a pozitív szemléletünk és az optimizmusunk.
A „felborulásokat” nem tudjuk megúszni, ezek az élet velejárói, akkor is, ha ezeket letagadjuk vagy elbagatellizáljuk.
Vannak olyan karakterű emberek, akiknek a hozzáállása az élet dolgaihoz optimista. Változásokra, kihívásokra könnyedebben, rugalmasabban reagálnak, kevésbé szorongóak, érzelmileg stabilabbak. Ők azok, akik a nehézségeket kihívásoknak veszik, nem merülnek le mélyre, vagy ha igen, akkor rövidebb idő alatt a felszínre jönnek, gyorsabban regenerálódnak. Így születtek, és a környezetük megerősítette őket abban, hogy jól teszik, hogy ilyenek.
Ők most japánul tanulnak…
Ne keverjük őket azokkal az emberekkel, akik csak látszólag ilyenek. Ők „nem szoktak kiborulni”, gyorsan túllesznek a dolgokon és nem „sajnáltatják” magukat. Nem gyászolnak és nem szenvednek. Vagyis igen, csak nem mutathatják ki, mert „mindent ki kell bírni” és erősnek kell lenni. Ez nem karakter, hanem egy belső parancs.
Ez a parancs lehet minta és elvárás is: az anyám is némán szenvedett és küzdött, gyerekként pedig, ha panaszkodtam, mindig rám szóltak, hogy „ne nyafogjak”.
Ezzel el is érkeztünk az elvárásokhoz. A krízis kezelésünket befolyásolja a származási családunk, de a jelenlegi környezetünk is: a párunk, barátaink, gyerekeink vagy akár a főnökünk.
Emellett elvárásokat közvetít a közösségi média is.
Keretezzük át a negatív dolgokat! Készítsünk az élet által adott citromból limonádét! Gondolkodjunk pozitívan! Legyünk proaktívak! Álljunk át online munkavégzésre, de lehetőleg 24 óra leforgása alatt!
Nyomasztó és bénító tud lenni a tudat, ha ezeknek a kimondott vagy csak sugallt elvárásoknak nem tudunk megfelelni: az önértékelésünket romba döntheti, ezzel is megakadályozva azt, hogy visszabillenjünk az egyensúlyi állapotunkba.
Van-e időnk a sokkból kimászni?
Adnak-e nekünk időt?
Vissza tudjuk-e, merjük-e utasítani, ha sürgetnek minket?
Tudunk-e, merünk-e időt kérni otthon vagy a munkahelyünkön?
Merünk-e nem tanulni japánul?
Könnyebben kezelik a kríziseket azok az emberek, akiknek van korábbi tapasztalatuk saját megküzdési stratégiáikkal. Van önismeretük, tudják, hogy mi segít nekik hosszú távon, és mi az a viselkedés, amire hajlamosak lennének, de mindenképpen el kell kerülniük. Sikeres és bevált stratégia lehet a testmozgás, intenzívebb kapcsolatfelvétel barátokkal, relaxálás, konzultáció szakemberrel vagy akár a japán tanulás.
A krízis során tanulhatunk magunkról, a mintáinkról, a személyiségünkről, a mélységeinkről és magasságainkról. Így a krízis harmadik szakaszát úgy zárhatjuk le, hogy mégsem teljesen az eredeti állapot állt vissza, hanem tapasztalatokkal gazdagottunk.
De ez sem törvényszerű. Lehet, hogy csak folytatjuk az életünket ott ahol abbahagytuk, és örülünk, hogy túléltük.
Ja, és legyünk türelmesek azokkal, akik japánul tanulnak. Vagy éppen, hogy nem.