top of page
  • Szerző képecsiszkanoemi

A gyerek, aki parancsol nekünk…


A gyerek, aki parancsol nekünk, bennünk él.

A bennünk élő gyerek, amikor még tényleg gyerek volt, bármit megtett annak érdekében, hogy szeressék. Már akkor meghozta a maga fontos és rendíthetetlen döntéseit. Szabályokat tartott be és saját magának feltételeket szabott: felépítette a maga különleges világát. Ebben a világban mindennek helye, magyarázata és logikus következménye volt.

Ez a kisgyerek olyanokat mondogatott magának, hogy

  • „ha jó leszek, akkor szeretnek.”

  • „ha kiabálok, az lesz, amit én akarok.”

  • „ha úgy csinálok, mintha szeretném a testvéremet, akkor megdicsérnek.”

  • „ha nem mutatom ki, hogy félek, akkor apa büszke lesz rám.”

  • „ha mindig szót fogadok, anya nem lesz szomorú.”

  • „ha nagyon jól tanulok, akkor anya és apa kibékülnek.”

  • "ha nem hiszem el, amit ígérgetnek, akkor nem csalódok."

A gyerek lassan kinőtte a gyerektestét, és kívülről már teljesen úgy látszott, mintha felnőtt lenne. Fontos döntéseket hozott, barátai és szerelmei lettek, sikerek és kudarcok érték. De azért valami feltűnt neki: néha igent mondott nem helyett, és nem-et igen helyett. Vagy nem tudott munkahelyet váltani, mert azt gondolta magáról, hogy ő nem tud semmit, illetve amit tud, azt más is simán tudja. Hogy nem mert kiállni magáért, mindenkivel kedves volt, még akkor is, ha legszívesebben üvöltött volna.

A másik felnőttnek azt tűnt fel, hogy ha szeretne valamit másoktól, türelmetlen és agresszív, nem tud higgadtan viselkedni, és azokat bántja leginkább, akiket a legjobban szeret. A harmadik felnőtt kiborult, ha egy kicsit is hibázott, rögtön olyanokat vágott saját fejéhez, hogy ő egy semmirekellő. A negyedik felnőtt beteg lett, gyakran fájt a gyomra, feje, de nem értette, miért. Senkinek nem beszélt a félelmeiről és soha nem kért segítséget.

Az ötödik felnőtt gyanakodott, bizalmatlan volt, azt gondolta, hogy ha mindig résen van és ellenőriz, akkor nem hagyják el.


Ezek a felnőttek azt gondolják, hogy meghozták a maguk fontos, rendíthetetlen döntéseit és fontos szabályokat kell betartaniuk: a még gyerekkorukban saját maguk által felépített zárt világban élnek. Ebben a világban most még erőteljesebben mindennek helye, magyarázata és logikus következménye van.


Ezek a felnőttek mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy szeressék és elfogadják őket.

Csak nekik a bennük lévő gyerek parancsol.

És neked?



396 megtekintés
bottom of page