„…s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz.”
(József Attila)
Az Egészséges Felnőtt vezetőt Wolfgangnak hívják.
(A sorozatomban szereplő vezetők neveit megváltoztattam. Történetüket több, általam ismert vezető profiljából gyúrtam össze. Ha valaki magára ismer, az csak a véletlen műve…)
Wolfgang nevét viszont nem változtattam meg, mert megérdemli, hogy legalább keresztnévvel emlékezzek rá. Pályám elején, egy német multinacionális cégnél ő vezette a csapatunkat. A példaképünk volt, maga a megtestesült Egészséges Felnőtt vezető.
Én szorongó kezdő voltam, aki kereste a helyét egy számára ismeretlen közegben. Elsősorban neki köszönhetem azt a szakmai utat, amelyre az ő ösztönzésére léptem rá.
A munkáját komolyan vette, de a szeme közben mosolygott. Komolyan vett minket csapatként és személyenként is. Mindegyikünkben felfedezte azt a potenciált, amire érdemes volt építenünk. Folyamatosan figyelt ránk, visszajelzései személyesek és pontosak voltak. Egyengette a jelenünket és figyelt a jövőnkre. Ha kellett racionális volt, ha kellett, kifejezte az érzelmeit is, és ezt nem „lelkizésnek” hívta. Dühösnek ritkán láttam, de ha igen, azt akkor sem a hangja erejével fejezte ki. Tudott távolságot tartani az érzelmeitől, nem félemlített meg és nem nyomott el senkit az aktuális hangulatával.
Az a fajta vezető volt, aki mellett szégyelltük magunkat, ha „lógtunk”. Nem azért, mert „megbüntetett” minket vagy szemrehányásokat tett nekünk, hanem mert éreztük a felénk irányuló, felelősséget is adó bizalmat.
Gondolkodása és viselkedése különböző szituációkhoz alkalmazkodott: ha szükséges volt, akkor ellenőrzött és határidőket jelölt ki, legtöbbször hagyott minket szabadon dolgozni, és ha alkalom volt rá, elengedte magát és ünnepelt. Keményen dolgozott, komolyan vette a munkáját, de egész nap derűs volt, és sokat nevettünk vele.
Az már csak bónusz volt, hogy amikor megtudta, hogy szeretjük a gumicukrot, mindig hozott magával egy zsákkal Németországból…
Wolfgangot háromszor búcsúztattuk el, ha volt alkalmunk, mindig meglátogattuk, és évekig leveleztünk vele.
Mindenkit megnyugtatok, hogy bármennyire is úgy tűnik az irományomból, ő sem volt tökéletes, és nem is törekedett rá. Ezért is volt Egészséges Felnőtt vezető.
Talán feltűnt, hogy az Egészséges Felnőtt vezető maga az arany középút. Rugalmas, ezért tud ilyen meg olyan is lenni, de érzelmei általában nem viszik el szélsőséges irányokba. A viselkedése kiegyensúlyozott, kiszámítható, és bizalommal van az emberek iránt. Mivel a vezető személyisége kisugárzik a csapatára, ezért a konstruktív csoportlégkörben a munkatársak is nyíltak lesznek, és beindul egy olyan pozitív folyamat, amiben mindenki nyertesnek érzi magát: egyéni,-csoport,-és szervezeti szinten is.
Ez a vezető felelősséget vállal maga iránt, és be tudja ismerni, ha hibázott. Magát esendő emberként kezeli, így a mellette dolgozó embereket is: meg tud bocsátani. Mivel munkatársai ezt tudják, így vissza mernek kérdezni, ha valamit nem értenek, illetve beismerik, ha hibáztak. Így amellett, hogy a folyamatokat is lehet javítani, senki nem érzi úgy, hogy megszégyenítik.
Ez a vezető olyan embereket is választ maga köré, akik ilyen szellemben működnek, („a hasonló hasonlónak örül” elve alapján), így kialakulhat egy egészséges szervezeti kultúra.
Az Egészséges Felnőtt vezető nem a puszta hatalom- és kontrollgyakorlásért vállalta a vezetői pozíciót, nem csak belekeveredett a helyzetbe, és nem is csupán az motiválja, hogy A6-os Audival csapasson az autópályán.
Ha valaki emlékszik az előző írásomra, ott a kielégítetlen szükségletek mentén fellépő életcsapdákról írtam. Neki is van, az Egészségesnek, csak őt túlságosan nem rángatják ezek a csapdák. Az Egészséges Felnőtt vezető tisztában van a saját szükségleteivel, ezeket ki tudja elégíteni: tud kérni, adni, az érzéseiről beszélni, racionálisnak és higgadtnak maradni, másoktól függetlenül dönteni, határokat tartani és persze örülni.
Mert ne felejtsük el, hogy a legtöbb Egészséges Felnőttben lakozik egy nagy adag Boldog Gyermek, aki mer spontán és humoros lenni, élvezni az életet, és nem gondolja úgy, hogy ezáltal csorbul például a vezetői tekintélye.
És mivel nem folyamatosan magával van elfoglalva, ezért be tudja teljesíteni azt a küldetését, amely egy vezető fő jellemzője (kéne, hogy legyen): emberek és csapatok vezetése.
Felmerülhet a kérdés: hogyan lesz valaki ilyen? Szerencséje volt, és olyan karakterrel született, amelyet manapság divatos reziliensnek hívni? És/vagy szerencséje volt, mert gyerekkorában elég jó szülei voltak, és nagyjából kielégítették a szükségleteit? Mindegyik tényező szerepet játszhat.
De az is lehet, hogy ez az ember felismerte, hogy felelősséggel tartozik az emberek iránt, akiket vezet, ezért foglalkozik magával. Mármint önismeretileg. Figyeli a saját reakcióit, megállapítja, mit csinál jól, és miben kellene változtatnia. Figyeli a környezetét is, hogyan reagálnak rá, érdeklik a visszajelzések, ezeken elgondolkodik, és korrigál a viselkedésén, ha szükségesnek látja. Nagyjából tiszta képe van arról, hogyan hat a környezetére és a környezete hogyan hat rá.
Nem csodalény, gyakran ő is idegesítő, hibázik, hoz rossz döntéseket, és természetesen nem is mindenki kedveli. De jóban van magával, a másik emberrel és világgal.
Amennyiben eszelősen törekszik arra, hogy minden tökéletes legyen, amit csinál, az már a Könyörtelen Mérce életcsapda, amiről a következő részben lesz szó.
Comments