• csiszkanoemi

Munkahelyi mentálhigiéné-ami létezik, de még senki sem látta…


Na, jó, ez túlzás, biztos látta már valaki…


Sokat beszélnek manapság a munkahelyi jóllétről, a munkatársak megtartásáról, a vonzó munkahelyről, munkatársi élményről, mégis gyakran azt érzem, ezek mögött a jól csengő szavak mögött nincs igazán tartalom, maximum egy csocsóasztal vagy ingyen kávé.


Azzal még a legkevésbé kompetens vezetők is egyetértenek, hogy az a munkatárs tud helytállni a munkában, aki nagyjából jól van a munkahelyén. Ez persze egy nagyon lecsupaszított tételmondat, mert rögtön felmerül a kérdés, hogy mit jelent az, hogy „jól van”?


MIT JELENT A MUNKAHELYI JÓLLÉT?

  • Kompetensnek érezzük magunkat abban, amit csinálunk.

  • Azt érezzük, hogy hatással vagyunk. (eredményre, folyamatra, hangulatra)

  • Van értelme és célja a munkánknak.

  • Tovább képezhetjük magunkat, hogy még kompetensebbek legyünk, és ezt el is ismerik.

  • Általában kiszámítható a terhelés vagy ha nem, akkor látjuk a végét a stresszes időszaknak.

  • Ezeket a rövid, stresszes időszakokat kivéve nem vagyunk rákényszerülve az esti és/vagy hétvégi munkavégzésre.

  • Vagyis jut időnk a magánéletünkre. (a családra és saját magunkra is)

  • Ha lehetséges, akkor biztosítják a rugalmas időbeosztást, és valóban működik a „home office”, nemcsak papíron.

  • El tudunk menni szabadságra többször hosszabb időre. (a nyáron kivett két hosszú hétvégét nem gondolom „szabadságnak”)

  • A munkahelyen nincs veszélyeztetve az egészségünk.

  • Jól érezzük magunkat, a munkatársaink befogadnak, jó a légkör. (de minimum nem ellenséges)

  • A vezetőnk elfogad, támogat, visszajelez, irányít. Lehet rá számítani, empatikus és kiszámítható.

  • A vezetőnk is figyel a saját mentálhigiénére, ebben is példakép.

  • Ha éppen gyengébbek és sebezhetőbbek vagyunk (fizikailag és/vagy szellemileg), akkor adnak nekünk időt, lehetőséget, türelmet, hogy újra összeszedjük magunkat. A munkahelyen biztosítanak olyan szakembert, akihez a munkatársak testi és lelki bajaikkal fordulhatnak.

  • Ha elküldenek, akkor ez nem derült égből villámcsapásként ér minket: felkészítenek, támogatnak és méltósággal elbúcsúznak tőlünk.

  • A cég egész kultúráját áthatja az a szemlélet, hogy megbecsülik a munkatársakat, fontos a sorsa és értékes a jelenléte.

Ez a lista szinte végtelen, szerintem sokan ki tudják még egészíteni.


A következő felmerülő dilemma, hogy mennyiben felelős egy vezető a munkatárs kiegyensúlyozottságáért, jóllétéért? Mit tud tenni érte, egyáltalán akar-e ennek érdekében cselekedni?

Ilyenkor megkapom a jól képzett, vezetői tréningeken harcedzett, olvasott vezetők válaszait, hogy „persze, hogy felelős”, és „természetesen mindent meg kell érte tenni…”

Aztán folytatódik a mondat, hogy „de”…(Tapasztalatból tudhatjuk, hogy az a mondat, amelynek második tagmondata „de”-vel kezdődik, nagyjából törli is az első rész tartalmát.)


MI HANGZIK EL A „DE” UTÁN?

  • „Ez itt munkahely, nem óvoda.”

  • „Itt dolgozni kell, nem lelki életet élni.”

  • „Én a vezetője vagyok, nem a pszichológusa.”

  • „Felnőtt emberek tudjanak disztingválni, és legyen önkontrolljuk.”

  • „Mindenkinek van problémája, oldja meg saját maga.”

  • „Nekem nincs erre időm.”

  • „Én is stresszes vagyok.”

Egyszóval természetesen mindenkinek lehet baja, csak csinálja otthon a négy fal között.


AKKOR MOST HOGY IS VAN EZZEL A VEZETŐI FELELŐSSÉGGEL?


Van egy rossz hírem azoknak a vezetőknek, akik nem szeretnek túl sokat bíbelődni az emberekkel: igenis nagy felelőssége van a közvetlen vezetőnek abban, hogy érzi magát a kedves munkatárs. Igenis tennie kell érte, és elsősorban neki kell tenni érte, hogy a munkahelyi mentálhigiéné tényleg fontos és valós szerepet játsszon a 21. századi vállalatoknál, és ne csak a különböző HR konferenciák slágertémája legyen.





 © 2019 Csiszka Noémi