• csiszkanoemi

Kutya a dobozban, avagy a Tehetetlenség, a Szenvedésnyomás és a Változás


Hogy mi a legnagyobb különbség aközött, ha valaki önkéntesen jön hozzám tanácsadásra vagy elküldi a főnöke/apja/anyja/férje/felesége, mert „ráfér”, valami nincs rendben vele, vagy számukra nem megfelelőek annak a bizonyos embernek a viselt dolgai? A rövid válaszom, hogy az utóbbi klienseimnél általában nincs meg az a bizonyos szenvedésnyomás, ami tettekre és változásra sarkall.

Hosszabb válaszomban pedig a teljesség igénye nélkül járom körbe, milyen körülmények akadályozzák meg, hogy változtassunk magunkon, a kapcsolatainkon, a környezetünkön, életvitelünkön, és mi minden adhat erőt ehhez a változáshoz.


Miért nem változtatunk valamin, ami már nem jó nekünk? Talán azért, mert

  • nincs szenvedésnyomás, vagyis még nem fáj annyira, hogy változtassunk.

  • nincs tudatosságunk az életünk vezetésében és a választásainkban. Sodródunk, nem tudjuk megfogalmazni, mi a jó nekünk, és mit szeretnénk elérni.

  • nem ismerjük fel a saját felelősségünket a kapcsolatainkban és az életünkben. „Nem mi tehetünk róla”.

  • nem bízunk a saját kitartásunkban és erőnkben.

  • a környezetünk lenyom minket, mert „minek ugrálsz?”, „máshol/másvalakivel/máshogyan sem lesz jobb.” Miért mondják? Talán, mert nekik nem volt merszük meglépni vagy kilépni… Vagy megszokták már azt az embert, akik vagyunk mellettük, és nem szeretnének ők sem változtatni a "hozzánk állásukon". Vagy féltenek. De a változtatás a mi döntésünk, a mi életünk és nekünk kell majd viselni a következményeket is.

  • félünk. Teljesen jogosan. A változásban benne van a választás, a választásban az elengedés, búcsúzás valamitől, amitől meg kell válnunk. Az új pedig valami ködös, távoli, félelmetes dolog, amit még nem ismerünk.

  • azt gondoljuk, hogy az élet statikus, nem bízunk abban, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak. Nem hisszük el, hogy hatással vagyunk a jövőnkre, egymásra és a környezetünkre, így azt érezzük, hogy…

  • kutyák lettünk a dobozban, vagyis legyőzött minket a tanult tehetetlenség*. „már nincs értelme…”, „erre a kis időre…”, „úgysem lesz jobb…”, „ezt dobta a gép”, „nincs pénzem/időm/lehetőségem…”.

Fontosnak tartom még ehhez hozzáfűzni, lehet tudatosan vállalni azt, hogy szeretnék változtatni, de most nem megy. De ezt döntésnek és nem sodródásnak nevezem, ami nagy különbség.


Mi ad erőt a változtatáshoz?

  • Az a bizonyos szenvedésnyomás, ami motivációs hajtóerő akkor, amikor már minden jobb annál, mint amiben vagyunk.

  • A remény, hogy lehet más és jobb az életünk…

  • …ehhez kell egy inspiráló cél, hogy mi az a „más és jobb”… Ebben tudatosnak kell lennünk, és pontosan megfogalmazni, mit szeretnénk!

  • Erő, hogy kilépjünk az ismeretlenbe.

  • És erő, hogy kibírjuk azt a köztes időszakot, amikor már nincs meg a Régi, de még nincs meg az Új…

  • Önmagunknak való megbocsátás akkor, amikor visszaesünk, és a régi mechanizmusaink, szokásaink, vágyaink után nyúlunk.

  • Támogató környezet. Keress segítő barátokat, rokonokat és szakembereket!

  • A kis sikerek felett érzett öröm, amit a változási folyamat során megtapasztalunk.

És a végére hagytam a számomra talán legfontosabb pontot:

  • Az önmagunkba vetett hit, hogy képesek vagyunk megcsinálni!


*A kifejezés Martin Seligman, pozitív pszichológiai kutatótól származik, aki különböző állatkísérletek során megfogalmazta a tanult tehetetlenség elméletét. A kutyákat egy ketrecbe tette, ahol áramütés érte őket, de elzártak előlük minden menekülési útvonalat. Ezt követően azt tapasztalták, hogy a kutyák már akkor sem próbáltak elmenekülni az áramütés elől, ha megnyitották számukra a menekülési útvonalat. Seligman ebből azt a következtetést vonta le, hogy a korábban őket ért fájdalmas, elkerülhetetlen és kiszámíthatatlan ingerek miatt ezek a kutyák azt tanulták meg, hogy semmit nem tehetnek az őket érő negatív hatások elkerülése, kivédése érdekében, ezért akkor is passzívan viselkedtek, amikor valójában lett volna lehetőségük a későbbi áramütések megelőzésére.

649 megtekintés

 © 2019 Csiszka Noémi