• csiszkanoemi

Életünk ping-pong asztala, vagyis a mentális (jól)létünk színterei



Egészséges az, aki tud dolgozni és szeretni .” (Freud)


Az a meggyőződésem, és legyen ez írásom alaptézise, hogy minden ember végső soron a saját boldogsága irányába és boldogulása érdekében mozdul, és ehhez keres stratégiákat. (A boldogságot egy szubjektív érzetnek gondolom, és nem hejehuja vigasságot értek ez alatt.)


Sematikusan valahogy úgy képzelem, hogy az ember két nagy térfélen éli az életét, és mindegyik hatással van a másikra. Ez a két tér: a munkahely/iskola ("hashtag": hivatás, munka, kollégák, megbízások, munkakapcsolatok, hierarchia, szervezet stb.) illetve a magánszféra ("hashtag": család, otthon, barátok, intimitás, pihenés, ellazulás, hobbi stb.) Aki nem szervezetben dolgozik, hanem önállóan, ott értelemszerűen a szervezeti működésre vonatkozó tényezők háttérbe szorulnak, és inkább a határidők, felelősség, megbízások a hangsúlyosabbak.


Ugyanazon ping-pong asztal körül ugrálunk, csak hol az egyik, hol a másik térfélen. Forgunk az asztal körül, más szerepekben vagyunk, és mindenhol valamilyen impulzusokat kapunk, ami által valahogyan érezzük magunkat. Ezeket az érzéseket nem tudjuk azon a térfélen ott hagyni, lerakni, hanem visszük magunkkal, és ez befolyással van a másik területen való viselkedésünkre.

A ping-pong ütések az életben alkalmazott stratégiáink, mindenkinek megvan a kedvenc ütéstípusa, leggyakrabban azt használja, abban ügyes, még akkor is, ha az nem mindig viszi sikerre. Nehezen tudunk váltani: akkor is fonákkal ütünk, ha tenyeressel kellene és fordítva.


Ideális esetben, ahogy Freud is mondja, megvan az erőnk, kedvünk, kompetenciánk a munkánkhoz, és vannak kielégítő, pozitív kapcsolataink is, ahol megtapasztaljuk az elfogadást és pozitív érzelmeinknek teret adhatunk.

Ha az egyik helyen kicsit kibillen az egyensúly, azt ellensúlyozhatja a másik térfélen kapott pozitív energia: nem nagyon jó a munkahelyem, de jó a párkapcsolatom; a főnökömet utálom, de hétvégén jókat kirándulok a barátaimmal; a gyerekemmel gondok vannak, de legalább a munkahelyen sikereim vannak”.

Aztán, ahogy egyre nagyobb a negatív irányú kilengés, annál kevésbé működik az ellensúly: egy elakadt gyászt nem tud semlegesíteni egy jó projekt, rosszindulatú, mérgező főnököt nem tud kompenzálni a mindennapos futás, hosszabb ideje tartó munkahelyi motiválatlanságot nem üt ki egy nyári jógatábor.


Bizonyos helyzetekben pedig kifejezetten negatív köröket indíthat el egy munkahelyi diszkomfortos állapot, amely hatása begyűrűzhet a családi életbe: ha állandóan feszültek, idegesek vagyunk, csak arra tudunk gondolni, hogy mi lesz másnap, vasárnap este már gyomorgörccsel fekszünk le, akkor a családi életünk is megsínyli ezt az állapotot. És sajnos visszafelé is igaz: ha hosszantartó otthoni problémáink vannak, akkor a munkára való koncentrálás is nehéz, így előfordulhatnak kudarcok, amelyek még mélyebbre lökik az embert.

Találkoztam olyan kliensekkel, akik azt mondták, hogy megtanulták „lerakni” a problémáikat a „gyárkapuban” vagy olyan hosszan utaztak a munkába, hogy volt idejük átzsilipelni. Valóban van ilyen, ezek az emberek tényleg kiegyensúlyozottnak tűntek, emellett azt gondolom, hogy hosszú távon nagyon nehéz úgy élni, hogy valamelyik területen felbomlik a harmónia.


Visszatérve a tézis mondatomhoz: És hogyan, milyen stratégiákkal keressük „végső soron” a saját boldogulásunkat?

Mindenki máshogyan:

-a legrosszabb verzió a belebetegedés: kiégés, étkezési zavarok, depresszió, szorongás, pánikbetegség, különböző függőség (gyakran ezek párban, sőt hármasával járnak…)

-valaki tagad és elfojt: „nem is olyan rossz”, „máshol sem lenne jobb”, „más sem lenne jobb”, „nem olyan lényeges ez a probléma” (mondja, miközben folyamatosan rázza a lábát…)

-mások munkahelyet, életmódot vagy párkapcsolatot váltanak

-néhányan pedig felkeresnek segítő szakembereket, akikkel együtt feltárják a nehézségeket, megtanulnak új technikákat, és megpróbálnak rendet rakni életük ping-pong asztalán...


271 megtekintés

 © 2019 Csiszka Noémi